Sziasztok!
Sajnálom, hogy megint nem írtam már egy ideje, nagyon sűrűek voltak az elmúlt napjaim... Mindjárt ki is fejtem részletesebben.
A hétfőm azzal kezdődött, hogy elmentem ugyebár a Costába, de kiderült, hogy ez a próbaidő is olyan próbaidő, hogy 3 ember verseng egy szabad helyért, ezért először mindenki kap 1 órát (ilyen training órát), aztán majd még a héten lehet, hogy visszahívnak egy egész training day-re is. Az az 1 órám gyorsan el is ment (ki kellett takarítanom a hűtős pultokat, feltölteni a cukrot, édesítőszert és társait, letakarítani az asztalokat, berakni a koszos csészéket, tányérokat a mosogatógépbe, stb.), utána viszont amikor kijöttem, gondoltam, hogy én nem fogok most napokig, vagy akár 1 hétig arra várni, hogy ESETLEG esélyem legyen megkapni egy munkát, hanem addig is, amíg várok, tovább keresek más helyeken... Mielőtt azonban tovább mesélnék, íme egy kép arról a bizonyos Costáról:
Amúgy mindegyik szinte ugyanúgy néz ki... Sebaj.
Na szóval, utána még bementem egy csomó helyre, kb. 10 helyen el is vették a CV-met, míg végül Stoke Newington-nál (az már csak kb. fél órányira van busszal innen, ahol lakom) egy mediterrán étterembe is bementem, a török nő, aki a főnök volt ott, meg is nézte a CV-met, és kérdezte, hogy van most valami dolgom? Válaszoltam, hogy nincs, mire ő mondta, hogy akkor maradjak ott, megnézi hogy dolgozom, aztán majd meglátja, hogy felvegyen-e, vagy sem... Először még jó is volt, a nő elment valahová, én meg ott maradtam az egyetlen másik pincérrel, egy lengyel lánnyal, tök jófej volt, elmagyarázott midnent, hogy mi hogy működik, hogy készítik a különböző kávéfajtákat, meg minden egyebet. Azt mondta, hogy szerinte a török nőci el fog engedni engem olyan 1 órával a zárás előtt, szóval ne aggódjak. Ő elment 6-kor, közben nagy sokára a nő is visszaért, de nem nézte, hogy hogy dolgozom, hanem kiült az étterem elé dumálni a vendégekkel. Közben feljött a szakács a konyháról, egy tök jó fej török srác (elég érthetetlen akcentussal, de sebaj...), jól elbeszélgettünk. Mondta, hogy válasszak bármit az étlapról, és megfőzi nekem, én pedig összeválogattam a Full English breakfast azon elemeit, amiket szeretek, ő pedig megfőzte nekem. Húú, iszonyú finom volt... De ez a 10 perc volt az egész szünetem az egész délután/este alatt, amikor egyáltalán engedtek leülni... A nő pedig csak nem akart elengedni, pedig már elvileg az éttermet is be kellett volna zárnia. A vendégek meg egyre csak jöttek... Már hosszú órák óta húzta a hazamenetelemet, szívatós feladatokat adott, egy pillanatra sem hagyott pihenni (pl. odaadta az összes evőeszközt, 4 féle kiskanalat, evőkanalakat, késeket, villákat, amik amúgy tiszták voltak, hogy sikáljam le őket egyesével valami erősen vegyszeres vízbe, hogy csillogjanak... Ez önmagában egy több órás munka volt). A végén már iszonyú fáradt voltam, kb félálomban sikáltam egyesével az evőeszközöket, amikor is kijelentette, hogy túl lassan dolgozom, ezért inkább jöjjek vissza másnak is egy próbanapra (a próbanapokat, ill. training day-eket sehol nem fizetik, szóval ingyen kell dolgoznod). Én mondtam neki, hogy sajnálom, a többi időben gyorsabban dolgoztam, de mostmár iszonyú álmos vagyok... Aztán a török szakács srác több soron is szólt 1-2 jó szót az érdekemben, így a nő módosította, hogy ok, másnaptól már dolgozhatok ott, szóval felvesznek. De aztán még elhúzta egy 3/4 órával az elmenetelemet, hogy takarítsam ki a WC-t, aztán elmehetek, de utána még szedegessem le egy nagy csokor mentáról a leveleket, aztán mehetek, de előtte még söpörjek meg mossak fel, stb... Mire hazaértem, tisztára olyan voltam, mint a mosott rongy. 9 és fél órát húztam le 1 darab 10 perces szünettel próbanap címen. Nekem, mint 18 évesnek, nem is szabadna annyit dolgoznom Angliában, csak max 8 órát egy nap... Na, de még nincs vége a story-nak.
Mikor visszaértem ide a szállásra, elmeséltem a stúdió lakásban lakó anyukának, hogy nagy kínkeservesen találtam munkát. Mindent elmondtam neki róla, de mikor rákérdezett a hely nevére, és én mondtam, hogy Olive, szánakozó tekintettel kijelentette, hogy hát ezt jól kifogtam, ott volt tavaly a lánya (Bianka, ő is itt lakik most), és szörnyű volt neki... Napi 12-15 órákat kellett dolgoznia, volt, hogy 2 hétig nem kapott egy szabadnapot sem, és visszatartotta az első 2 hét fizetését depozitként, amit utána nem volt hajlandó odaadni a Biankának, hiába töltötte le a megszabott felmondási időt. Az már csak mellékes, hogy a borravalót a nő elrakja magának, a pincérek nem kapnak belőle, és nincs túlóradíj, ennyi munkáért is cask 200 fontot ad hetente... Ennyi pénzt kereshetnék egy napi 5-ször 6 órás melóval is. Szóval egyáltalán nem éri meg...
Így aztán másnap egyszerűen nem mentem vissza. Nem is akartam amúgy, szörnyű volt az az 1. nap, a bokám se viselte a legjobban a 9 és fél óra állást... Kedden tehát tovább keresgéltem. A bökkenő csak az volt, hogy már csak 4 CV-m volt, és nem tudtam nyomtattatni, mert ugyebár minden anyagom az egyik lakótársam gépére lett átrakva (Norbinak hívják), hogy nehogy letörlődjön a Windows újratelepítése során, és még nem szereztem őket addigra vissza, mert a srác legtöbbször délutáni-éjszakai műszakos, így nemigen találkozom vele emberi időben... A 4 CV-met meg szépen elosztogattam, az egyik helyen mondták is, hogy menjek vissza másnap interview-ra. Egy nagyon szép, elegánsabb olasz étterem amúgy, bent a városközpontban. Csináltam róla sunyiban egy képet, mikor kijöttem, valamelyest látszik is rajta...
Gyönyörű belülről, bár szerintem kívülről is szép (a kép tetején azok a csövek azok a szomszéd ház építkezéséről származnak, nem tartozékai az étteremnek...).
Beadtam egyet abba a több emeletes sportáruházba a Piccadilly Circus-nél, ahol az új szobatársam is dolgozik (ő ajánlotta, hogy adjam be oda is az önéletrajzom, mert hallotta, hogy embereket keresnek).
Ma reggel (ugyebár már szerdánál járok... :) ) a telefonom keltett, a Piccadilly Circus-ös boltból kerestek. Tegnap azt mondták, hogy 2 héten belül visszajeleznek - hát, tényleg nagyon gyorsak voltak... Behívtak holnapra fél 2-re, mondták, hogy vigyem magammal az útlevelemet meg az NI számomat is, ha van - azaz nem kizárt, hogy ha tetszem nekik, akkor azonnal fel is vesznek, és elintézik a papírokat. Amúgy jó tudni, hogy hirtelen a legmélyebb álmomból felriasztva, félálomban is képes vagyok normálisan fogalmazni angolul telefonba...
Fél 11-re visszamentem az olasz étterembe (előtte még beadtam egy CV-t a Café Nero központjába is, az is egy ilyen lánc, mint a Starbucks meg a Costa Coffee), és a manager lány (akit mellesleg Eddának hívnak... :D Mondtam neki, hogy Magyarországon híres a neve...) nem meginterview-volt, hanem rögtön befogott dolgozni, és elmagyarázott mindent. Húú, de az a hely annyira jó... Minden reggel friss rózsát tesznek minden asztalra, az ajtónál fogadjuk a vendégeket, és mi vezetjük az asztalukhoz, svédasztalszerű ebédet adnak (magyarul sokféle kajából annyit szedhetsz, amennyit csak akarsz), és a Tiramisú-juk egyszerűen isteni...
3 órát voltam ott, szerintem egész jól ment minden, a lány elég pozitívan nyilatkozott rólam, úgyhogy azért reménykedek... Mondta, hogy holnap még megy egy lány oda ilyen training-re, és majd utána meglátják, hogy kit vesznek föl. A héten elvileg még hívni fog. Nem lenne rossz, tényleg nagyon bejött nekem az a hely... Én is valami hasonló kis éttermet szeretnék majd egyszer. :)
Hú, ez jó hosszú lett, sorry about that... Holnap majd írok az új fejleményekről!:)
Jó éjszakát mindenkinek, vigyázzatok magatokra!
Üdv: Ági (vagy Joanna, mivel itt senki nem tudja kimondani az Ágit, és inkább Joanna-nak hívnak...)
